Pusztaszabolcs területe több ezer éves múltra tekint vissza. A régészeti ásatásokkal felszínre került bronzkori, kelta, illetve római kori tárgyi emlékek mind arról tanúskodnak, hogy a lakosságot a jó minőségű, öntözhető föld vonzotta a településre.
A bronzkor embere i.e. 1900-1200 között népesítette be a Mezőföld lakhatásra alkalmas, lösszel fedett részeit. Erről tanúskodnak a Felsőcikola környéki halastavak mentén feltárt régészeti emlékek is. Legfontosabb a „Sziget” nevű részen megfigyelt urnatemető, gazdag mellékletekkel, használati tárgyakkal, edényekkel, díszített bronz viseleti tárgyakkal, bronz tőrrel. Ugyanitt a Komló-domb és a Taligás-domb római koracsászárkori település helye. Pusztaszabolcsról való egy római főtiszt által készített síremlék kőfelirata. A síremléket a batavusok földjéről, alsógermániai Novimagusból (ma hollandiai Nijmegen) származó feleségének állította.
A kelták jelenlétére utalnak a cikolai dombokon, legelőkön feltárt művészien megformázott cserépedények, korsók, valamint az i.u. II. századból származó halomsírok.
A számtalan – ma múzeumi kiállítások tárgyát képező – régészeti lelet egyértelmű bizonyíték arra, hogy az itt élők fejlett kézművességet folytattak.
Pusztaszabolcs római kori emlékekben is meglehetősen gazdag. A lelőhelyek nagyjából megegyeznek a korábbi idők lakóterületeivel. A feltárt leletek között szintén megtaláljuk a fejlett kézművességre utaló használati tárgyakat, továbbá Antonius Pius császár bronzpénzét, illetőleg gladiátor jeleneteket mintázó díszített tálakat és téglatöredékeket, márványdarabokat is. Ezek a leletek már nem csupán a térség gazdasági-gazdálkodói szerepét, hanem annak kulturális jelentőségét is hangsúlyozzák.
Pusztaszabolcs és környéke a népvándorlás és a Honfoglalás időszakában sem néptelenedett el. A magyarok a már korábban letelepedett avarokkal és belső-ázsiai népekkel keveredve hoztak létre itt szálláshelyet. Az Árpád-kori letelepülésre több X-XI. századi régészeti emlék, továbbá a település neve utal. Pusztaszabolcs feltehetőleg a Szabolcs elnevezésű, Árpád nemzettséggel rokon, Előd-Szabolcs-Csák nemzetségből ered. A Puszta előtag sokkal később egy helyiségnév-rendezés során került a település nevébe. A település nevével először 1302-ben találkozunk írott dokumentumban: „a székesfehérvári káptalan és a dudari Csák testvérek megosztoztak „Zabvos” falun „(Zabvos = Szabolcs / Györffy György 1971-es tanulmánya alapján).

A mezőgazdaságra épülő gazdasági szerkezet miatt a korai feudalizmusban Pusztaszabolcs jelentős „értéket” képviselt.
A környék a XIV. század végéig királyi birtok volt, ezt követően fejlődése megtorpant. A birtokosok gyakorta váltották egymást, majd török fennhatóság alá került a terület. Feltehetően ekkor semmisült meg a korábbi középkori település. (Az anyagi javakat és az embereket a terjeszkedés szolgálatába állították, melynek következményeként a térség elnéptelenedett.)
A törökök fokozatos visszaszorításával Pusztaszabolcs környéke – a jó minőségű földnek köszönhetően – hamar újranépesült. A XVII. században Szabolcson 80 házban szerb parasztok laktak, akik a török szultánnak és az osztrák császárnak is adóztak.
A XVIII. század végére a földek a Zichy család birtokába kerültek. Az itt élő uradalmi cselédek száma 1830-ban 538 fő volt. A község területén földművelést, állattenyésztést egyaránt folytattak, eleinte a gabona- és takarmánynövények termesztése dominált, majd később a kukorica, rozs és a burgonya került előtérbe, miközben a település szarvasmarha- és lótenyésztése is híressé vált.
A gazdasági fellendülésnek köszönhetően a Kiegyezés időszakában megindult a községgé szerveződés. Az akkoriban kialakult laza szerkezetű település évtizedeken keresztül tartotta mezőgazdasági jellegét, de ez nem zárta ki az ipari vívmányok megtelepedését sem. Egy 1870-es vasútfejlesztési terv célja lett, hogy Pusztaszabolcs vasúti központként funkcionáljon. Az 1870-es „Közigazgatási Törvény” 42. cikkének végrehajtásaként Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottsága 1875-ben „községesített puszták”-ként létrehozta Szabolcs elnevezésű községet. Törvény nevezte el a települést 1898-ban Pusztaszabolcsnak. 1881-ben készült el a község bel és külterületének első térképe. A területet Koffon Ignácz mérnök mérte fel, a szerkesztést Weisz Ferenc díjnok vállalta. Az első térkép borítójának a következő a szövege: „Szabolcs nagyközség Csongrád, Alsó- és Felső-Czikola pusztákkal együtt Fejér megyében 1881.”
1896-ban megváltoztak a birtokviszonyok. A szabolcspusztai területek a bécsi báró Springer-család birtokába kerültek, Felső-cikola birtoktesteit pedig Hirsch-Halász Alfréd budapesti ügyvéd vásárolta meg.

A változások a századfordulóra nem csupán a birtokviszonyok átrendezésében voltak megfigyelhetők. Megjelent a szervezett keretek között zajló oktatás (kb. 250 tanulóval). Gyökeres változásokat eredményezett, hogy 1882-ben megindult a vasúti forgalom Budapest-Sárbogárd között, majd 1896-ban Budapest-(Pusztaszabolcs)-Paks és Pusztaszabolcs-Székesfehérvár között is. Fokozatos kiépült a pusztaszabolcsi pályaudvar. A pályaudvarhoz kapcsolódóan épültek a központban a vasúti szolgálati lakások, és a vasutat kiszolgáló infrastruktúra. A századfordulón megtelepedett vasutasság jelentősen megváltoztatta a település szociológiai jellemzőit. A modern kispolgári felfogás (nyugdíjpénztár, egészségügyi és szociális ellátás, lakás biztosítása) további fejlődést indukált. A vasútnál jobb és kiszámítható élet, rendszeres és „magas” fizetés várta a dolgozókat. A kedvező tényezőknek köszönhetően a település lakossága 1830 és 1920 között megközelítőleg háromszorosára növekedett.

A lakosságszám változása 1830-1920 között

Az első világháború idején főként az uradalmi cselédeket és a napszámosokat hívták be katonai szolgálatra. Az uradalmak tisztjei és a béresgazdák felmentést kaptak. A cselédek munkájának pótlására nőket és gyermekeket állítottak be nehéz mezőgazdasági munkákra. 1916-tól pedig orosz hadifoglyok végezték a katonáskodók munkáját. Az I. világháborúnak 28 pusztaszabolcsi áldozata volt.
A Tanácsköztársaság bukását követően több száz menekült vasutas érkezett a községbe. Az ideiglenesen keletkezett lakás és földhiányt 1922-ben az Országos Földbirtokrendező Bizottság rendeletben szabályozta, a vasúttól keletre lévő területeken 59 házhelyet osztottak ki. A házhely-osztással egyidőben a Nagyatádi-Szabó-féle földreform alapján kb. 1600 hold földet is kiosztottak. 1923-ig a község a három uradalmi pusztára és a vasúti telepre tagozódott, de 1924-re a településrészek gyakorlatilag egybeépültek. Részben a fenti tényezőknek köszönhetően az 1920-as években a község több ízben kérvényezte, a járási székhely áthelyezését Adonyból. Az indokok között szerepelt a központi fekvés, a vasúti csomópont jelleg és a gyors ütemű gazdasági és társadalmi fejlődés.
1916-ban a vasút mellett felépítették a községházát és az első vasúti iskolát (1925), ahol a nagyszámú vasutasság gyermekeit tanították, és amely később pedig nem vasutas szülők gyermekei előtt is megnyitotta a kapuit. 1925-ben fogda épült, majd 1926-ban önkéntes tűzoltóság is, mely kiemelt szerepet kapott a térségben a vasúti pályaudvar miatt. 1926. szeptember 11-én Pusztaszabolcs díszpolgárává választották gróf Bethlen István miniszterelnököt.

1929. június 29-én nyitották meg – műsoros rendezvény keretében – a Kaszinót, továbbá több évtizedes lemaradást pótolva állandó körorvost és gyógyszertárat is kaptak. 1931-ben csendőrőrs létesült a községben. 1932 tavaszán a kereskedelmi miniszter engedélyezte a település számára a heti vásár tartását. 1938-ban nyitották az első óvodát 40 férőhellyel. 1935-ban alkották a községrendezési szabályrendeletet. 1939 decemberében nyitott ki a helyi mozgófénykép-színház.
A változások eredményeként a lakosság száma a két világháború között tovább növekedett.

A lakosságszám alakulása 1920-1940 között

1940-től egyre inkább éreztette hatását a háború, de a behívások csak 1941 őszén kezdődtek meg, a település fejlődését azonban ez sem gátolta. Ugyanebben az évben szentelték fel a község katolikus templomát és átadták a Velencére vezető utat is. 1941-ben artézi kutat (107 m) ásatott az Országos Közegészségügyi Intézet, 1943-ban közösségi tüdőgondozó intézet is létesült.
A település 1944 és 1945 februárja között állt a frontvonalban, és 1945. február 2-án felszabadult. Ezt követően, ha lassan is, de megindult a települési élet normalizálódása. A folyamat bár gyorsan lezajlott nem volt egyszerű feladat. A háborúban elpusztult a település ló,- sertés- és szarvasmarha-állományának jelentős része. Nem volt liszt, só, olaj, hiánycikk volt a petróleum és a meginduló infláció következtében az árak az egekig szöktek. A felszabadulást követő jegyzői összeírás az alábbiakat rögzítette.

A községben az 1945 utáni gyors fejlődés alapját a földreformmal teremtették meg. 1945 és 1952 között több ezer hold földet osztottak szét és 190 családi ház is felépült. A növekvő lakosság pedig igényelte, hogy a mindenkori községvezetés szervezze meg, hogy az emelkedő igényeknek megfelelően egyre nagyobb infrastruktúrával rendelkezzen a település. Igényelte az orvost, fogorvost (1961), az állatorvost, a gyógyszerészt; a hitéleti helyeket, az iskolát, az óvodát, az üzleteket.
Az 1945-ös év eredményeit összegezve megállapítható, hogy a legfontosabb esemény a földosztás volt, valamint ezzel egy időben a politikai pártok megalakulása. Ez a két alapvető tényező lehetővé tette, hogy Pusztaszabolcs elindulhasson a szocialista átalakulás útján.
A reformok ellenére a település gazdálkodása nem volt zavartalan. A termelést három fő tényező hátráltatta:

• a vetőmag hiánya,
• a munkaeszközök hiánya,
• az igaerő hiánya.

A nehézségek leküzdése haladéktalanul indokolttá tette a szövetkezés szükségességét. (A gazdasági részben kerül bemutatásra részletesen, hogy 1945 után milyen szövetkezetek jöttek létre, milyen tevékenységet folytattak, a rendszerváltozás után hogyan alakultak át ld. Felsőcikolai NO2 Kft., Pusztaszabolcsi Agrár Zrt., MKSZ Kft.) 1949 februárjában megalakul a Felső-Cikolai Állami Gazdaság, májusban földműves-szövetkezeti kezelésbe kerülnek a magánboltok, októberben Dózsa György nevét veszi fel a település első termelőszövetkezeti csoportja. 1950-ben jön létre a Petőfi Sándor termelőszövetkezeti csoport, majd a következő hónapban vegyesipari KTSZ alakul Pusztaszabolcson, amely szövetkezések augusztus 20-án egyesülnek Béke TSZ néven.

A gazdaság helyreállítása mellett lakossági kezdeményezésre folyamatosan bővítették a szolgáltatások körét is. 1946-tól folyamatosan állt vissza a vasúti rend. Helyreállították a seregélyesi és a pécsi vonalat, bevezették az elektromos áramot, az ivóvizet, a gázt, a telefont, a szennyvíz csatornát; járható utak, művelődési ház és könyvtár épült. Az életminőség javulását célzó fejlesztések mellett beindult a lakásépítési hullám is. A II. világháborút követő 25 évben több mint ezer lakás épült, köztük panel lakóépületek is.

A megépült lakások számának változása 1849-1969 között, az építés éve szerint

1957-ben épült a keverőüzem (terménytároló és feldolgozó), 1958-ban átadták a MÁV sportpályát és bölcsödét avattak. 1963-ban alapították a Gimnázium és Szakközépiskolát (épület átadása 1968-ban történt), melynek előzménye, hogy 1960-tól közgazdasági technikum kihelyezett levelező tagozata működött a településen. 1962-ben Gépjavító Állomást (gépszerelés) létesítettek. 1963-ban Pusztaszabolcsi központtal létrejött a körzeti földműves szövetkezet (ÁFÉSZ).
Folyamatosan javították a közlekedési infrastruktúra állapotát, járdajavításokra és útburkolásra is sor került. A fejlődés következtében 1970-ben Pusztaszabolcs nagyközségi rangra emelkedett.
Rövid időn belül (1980-ra) megváltozott a társadalom foglalkozási szerkezete is. Pusztaszabolcs aktív keresőinek nagyobb hányada (46%) az iparban, 22%-a a mezőgazdaságban, 20%-a a szállítás területén, 7%-a a kereskedelemben és 5-a% egyéb területen alkalmazott kereső volt. Az ipari foglalkoztatottak 80%-a bejáró dolgozó volt. Közben a helyi lakosság száma is tovább emelkedett.

A lakosság számának alakulása 1950-1980 között

A folyamatosan javuló életszínvonal és a társadalmi szerkezet átalakulása a lakosság műveltségbeli javulását is eredményezte. A helyi lakosság 86%-a végzete el az általános iskolát és legalább 12% volt azok aránya, akik érettségivel is rendelkeztek.
Pusztaszabolcs gazdasági-társadalmi-kulturális fejlődése napjainkig folyamatos. A több mint hatezer fős lakosság folytonos tenni akarása a biztosíték arra, hogy tovább gazdagodik, fejlődik a kilencvenes évekre városias jellegűvé, közművesített településsé váló Pusztaszabolcs.